Magyar Celebek Külföldi Celebek Tematikus Gyűjtés

Élő adásban ekézte Szikora Tóth Gabit

Egyre élesebb az ellentét Szikora Róbert és Tóth Gabi között. A két mentor állandóan összeszólalkozik, az R-Go frontembere a szombati adásban ki is figurázta Gabit. Az énekesnő ennek nem örült. Már a táborban volt egy hangosabb vitája Tóth Gabinak és Szikorának, amiben Robi végül magából kikelve, mappáját a zsűriasztalhoz csapkodva utasította rendre az énekesnőt, tiszteletet követelve. A konfliktus tárgyát (legyen-e az egyik versenyzőn sapka vagy sem) akkor megbeszélték ugyan, még Alföldi Róbert és Little G is próbálta összebékíteni őket, ám úgy tűnik, az a vita egyik zenészben sem múlt el nyomtalanul.

A feszültség azóta is érezhető közöttük, sőt adásról adásra egyre élesebb szóváltásba keverednek. Szombaton Szikora ki is figurázta Gabi hangját, mire az énekesnő arcán látszott, hogy csak az élő adás miatt fogja vissza indulatait. "Nagyon különböző habitusú személyiségek vagyunk. Mindannyiunknak önálló, határozott véleménye van a versenyzőkről. Ahogy haladunk elő­re, egyre jobban nő a feszültség, nyilván mindenki a saját előadóit támogatja és védi" – magyarázta a Borsnak Szikora, aki szerint Gabi – bármelyik másik nőhöz hasonlóan – még érzékenyebben éli meg a versenyzőit érő bírálatokat, kritikákat, és a szívére is veszi. Ez lehet a konfliktus alapja.

"Mivel élő adásról van szó, mindenki nagyon izgul, pillanatok alatt kell reagálni mindenre, és ez valamennyi résztvevőnél másképp csapódik le. A szombati produkciók láttán ugyanúgy tettem, mint máskor is, dicséretet és kritikát is egy­aránt megfogalmaztam" – mond­ta Szikora. Fontosnak tartotta leszögezni, hogy a versenyzők teljesítményéről alkotott véleményét mindig építő jelleggel, az elmúlt évtizedek tapasztalataival és minden alkalommal segítő szán­dékkal fogalmazza meg, esze ágában sincs Gabit személyesen kritizálni vagy megbántani. 

Fotók ehhez a cikkhez

Szólj hozzá

Vissza

Élő adásban ekézte Szikora Tóth Gabit

Élő adásban ekézte Szikora Tóth Gabit

Szólj hozzá