A showman, akinek jelentős adótartozása van, Luxemburgban nyitott ruhaüzletet, ahová egyelőre nem ér el a magyar adóhatóság keze, írja a Blikk.
A NAV szégyenlistájáról, amelyen a 180 napon keresztül, folyamatosan fennálló, 10 millió forintot meghaladó adótartozással érintettek szerepelnek, 2007 óta nem sikerült lekerülniük, pedig közel egy éven keresztül szerepeltek például a TV2 Édes élet című show-jában, amelyből rendszeres jövedelmük származott. Hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kért-e végrehajtást a fizetésükre, adótitok miatt nem lehet tudni, akkor azonban a NAV szóvivője elmondta, mindent megtesznek annak érdekében, hogy a fennálló tartozásokat behajtsák.
Könnyen elképzelhető, hogy Győző éppen ezt szeretné kikerülni, és ezért nyitott üzletet Luxemburgban.
Szólj hozzá