Magyar Celebek Külföldi Celebek Tematikus Gyűjtés

Igazi rémálom volt az X-Faktor harmadik show-ja Little G számára

Az RTL Klub X-Faktor című műsorának harmadik 2014-es adása a „Show must go on” jegyében telt. Az énekesek örökérvényű számokat énekeltek olyan előadóktól, akik már csak a dalaikon keresztül lehetnek közöttünk. Azt már megszokhattuk, hogy minden adás végén búcsúzik valaki, a mai show azonban nem várt meglepetést hozott: egy sokak szerint méltatlan párbaj szituációt és minden mentor rémálmát.
 
A versenyben lévő énekesek után az este extra fellépője, ByeAlex fokozta tovább a hangulatot. Ezután pedig egy különlegesnek szánt produkció következett, amelyben az énekesek mentoraikkal együtt fakadtak dalra.

A szavazásra buzdító egy perc után elérkezett a műsor legizgalmasabb része. Akik továbbra is versenyben maradhatnak, és jövő héten egy újabb dallal bizonyíthatnak: Andelic Jonathan, Tóth Andi, a Tha Shudras, a Spoon, Benji, Borbély Ricsi, Szabó Ricsi, Nagy Ricsi és Jakab-Péter Izabella.

Elérkezett tehát minden mentor rémálma: G két versenyzőjének kellett párbajoznia a továbbjutásért, Kállai-Kiss Zsófinak és Horányi Julinak.

A szívszorító párbajdalok után a két lány mentora, G kapta meg elsőként a lehetőséget, hogy véleményt mondhasson. A mentor nagyon nehezen jutott szóhoz, többször hangsúlyozta, hogy ha ez nem egy verseny lenne, akkor sohasem választana a két lány közül, de mivel döntenie kellett, és még mielőtt elsírta volna magát, Kállai-Kiss Zsófit küldte haza. Gabi a párbajdal alapján hozta meg döntését, szerinte ez most jobban sikerült Julinak, ezért ő is Zsófit küldte haza. Szikora Róbert szerint az egész verseny alatt Juli teljesítménye volt kiegyenlítettebb, így ő is Zsófit küldte haza. Bár a végeredményen ez már nem változtatott, de Alföldi Róbert is úgy érezte, hogy Juli ma kinyitott egy ajtót, míg Zsófi kicsit még visszafogta magát. Bár hangsúlyozta, hogy az X-Faktor történetében ő még soha nem érzett ennyire méltatlannak egy párbajt.

A műsortól tehát búcsúzott: Kállai-Kiss Zsófi.

(rtlklub.hu)

Fotók ehhez a cikkhez

Szólj hozzá

Vissza

Igazi rémálom volt az X-Faktor harmadik show-ja Little G számára

Show
Show
Igazi rémálom volt az X-Faktor harmadik show-ja Little G számára

Szólj hozzá