Magyar Celebek Külföldi Celebek Tematikus Gyűjtés

Majdnem félmillió forinttal támogatott egy beteg kislányt a magyar sztárénekes

A Vasárnapi Blikk megtudta, hogy Molnár Ferenc "Caramel" 450 ezer forinttal támogatta egy beteg gyermek gyógykezelését.

A Szintia névre hallgató nyolcéves kislány sajnos nem tud beszélni, illetve járni, így kerekesszékhez kötve él.

Caramel elmondta, hogy a Roma Polgári Tömörülés jótékonysági nagyköveteként vitt először pénzre váltható kupakokat Szintiának, ebből fedezték a gyógytornáját, fejlesztését. Nagyon megérintette az érzelmeit a bájos arcocskájával kifejező kislány sorsa, és legutóbbi nagy segítségét, a 450 ezer forintos támogatást titokban akarta tartani, de nem sikerült neki, Szintike ugyanis megosztotta honlapján a történést.

"Őszinte leszek: megtehettem! Bár nekem is van családom, lenne hová tenni ezt a pénzt, de magánemberként úgy döntöttem, hogy most az egyszer a kupakokon és a nagy szavakon túl tényleges összeggel segítek, hogy ez a kislány az anyukája által tervezett külföldi őssejtkezeléstől meggyógyulhasson, és talán talpra állhasson" - idézi a Blikk a 32 esztendős énekest.

Fotók ehhez a cikkhez

Szólj hozzá

Vissza

Majdnem félmillió forinttal támogatott egy beteg kislányt a magyar sztárénekes

Majdnem félmillió forinttal támogatott egy beteg kislányt a magyar sztárénekes

Szólj hozzá