MC Hawer mulatós sztár a napokban jött ki az elvonóról, ahol hat hetet töltött. Alkoholizmusa miatt több párja is elhagyta és munkáját is majdnem elveszítette. Az Aktív kameráinak elmesélte, hogy egyáltalán nem büszke az elmúlt időszakban történtekre, de most már csak előre tekint és az eddigi semmittevést felváltotta életében a tenni akarás. Nagyon hálás zenésztársának, hogy megbocsátott neki és támogatta gyógyulása alatt. A baráti támogatás mellett egy különleges gyógyszer is segíti a felépülésben. Tisztítja szervezetét az alkoholtól és egyben távol is tartja attól, ugyanis ha ráiszik, akkor úgy felnyomhatja a vérnyomást, hogy abba bele is halhat.
A riportban cáfolták a pletykákat, hogy szétváltak útjaik, mert csak egy kis szünetet tartottak a közös munkában, ameddig Géza gyógyul az elvonón. A turnék tehát folytatódnak és Tekknő fog vigyázni Mc Hawerra. Ha a töményes pohár felé nyúl a gyógyult alkoholistának nyilvánított Koczka Géza, társa rögtön rácsap a kezére.
Szólj hozzá