Koczka Géza (46) immár második alkalommal vonult kórházba, hogy megszabaduljon alkoholfüggőségétől. Tavaly idegosztályon kezelték, de onnan lelépett, mert úgy gondolta az alkohol mennyiségének csökkentésével egyedül is képes leszokni. Elárulta, hogy huszonkét éve iszik és minimum két deci töményt gurít le lefekvés előtt.
Idén szeptemberben akkor indult el újra a lejtőn, amikor a Mokka stúdiójába olyan ittasan érkezett kora reggel, hogy nem lehetett vele interjút készíteni, majd zenésztársa Benyó Miklós is kirakta 13 év után a zenekarból, mert rendszeresen elkéstek miatt a fellépésekről és még a dalszövegeket is elfelejtette.
A mostani elvonókúráról -amiből még két hét van hátra - így nyilatkozott a Blikknek:
– Tisztább a fejem, és jobb az emlékezőképességem. Hamarabb jutnak eszembe a kifejezések, és ha hiszed, ha nem, kívánom az alkoholt. Sokat beszélgetek a betegtársaimmal, akik közül sokan jóval rosszabb állapotban kerültek be ide, mint én. Az ő történeteikből, elrettentő példáikból próbálok okulni.
Kitartást és sok erőt kívánunk!
Szólj hozzá